Sok a baj,sok a bú,
szívem mégsem szomorú.
Mesét küldök neked, Életem.
Ott állt a leány,
szemében pajkos csillogás.
Ránézett párjára,némán bámulta,
a csillámló karikát formáló éket.
Dönts hát te leány,
legyen újra cserfes a nyelved,
vesszen a múltba,minden kétely.
Mert hát erre vártál régóta már.
S most ott áll,kezében a szíve,
mi örökre a tiéd lehetne,ha kellene.
Várt a férfi,
tekintetét az édes hölgyre szegezte.
S némán tűrte a kételyt.
A leány ajka,végre szavakat formált,
s Igent kiállt!
G.S-Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése