Egyedül élt magányos volt lelke,
minden napját örömnek vélte.
Bezzeg a múltban még nagy legény volt,
mégis ma már egyedül harcol.
Élte csendes életét,kegyelmet sosem kért.
A forgószél tombol,életébe rombol.
Kicsi leány ki élvezi az életét,
megállt egy percre már nem süvít a szél.
Nagy szemekkel nézett az idegenre,
s nem értette mi történt körülötte,
csak csevegett,nagyokat nevetett,pezsgett.
A magányos lelkű férfi ráfigyelt,
a pimasz hölgyeményre,kinek varázsa rabul ejtette.
Feltörtek belőle az elfolyatott érzelmek.
Soha nem érzett vággyal imádja a leányt,újra élni kívánt.
A leány lelke zavarttá vált.
Derűs-borús napok felváltva következtek.
Harcoltak, máskor kacagva nevettek,
Bíztak és reméltek
G.S-Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése