Eleinte csak nevetett,és elemzett,
rímeket dobált szüntelen.
Úgy élt hogy szép legyen minden apró perc.
Míg egy nap jött a kis hölgy és az öreget megszédítette,
kábítja,ámítja mégis imádja.
Napról napra,lentről fel épült a barátság szüntelen.
A csillagok fent ők még idelent,
s oly távol mint ég és föld egymástól.
Csengő hangjuk olykor egymáshoz is elért,
megállást intve a világ felé.
Csak a szavak érnek egybe,simulva egymás ajkához csendben.
S a rímek királya kicsit lejjebb adva,
bár tartja a gyeplőt és vezényelni próbál,
ám a leány érces nyelve mint az ostor csattan,pattan a sorok közt.
Nesze neked ifjú titán,
itt hát a leány...
Imádd.....
G.S-Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése